Hírek

Tényleg a halfogyasztás elhagyása vezet az óceánok halhatatlanságához? – KRITIKA


A közelmúltban érkezett meg a legnagyobb streaming-szolgáltató dokumentumfilmje, a lefordíthatatlan szójátékos című Seaspiracy, amely az óceánokat érintő problémákat vesézi ki. És teszi mindezt nagyon szélsőségesen. KRITIKA.


 

 

A Netflix az utóbbi időben egyre többször készített környezetvédelmi témájú dokukat, mint a BBC Bolygónk, a Föld (Planet Earth) című szériájára nagyon hajazó, ám elképesztően minőségi Our Planet, majd annak spin-offja, az A Night On Earth, vagy az előző kettőhöz hasonlóan a legendás Sir David Attenborough-t megszólaltató, de kifejezetten az emberi pusztításra és a megoldandó feladatokra összpontosító Egy élet a bolygónkon (A Life On Our Planet). Vagy említhetnénk a híres hollywoodi színész főszereplésével készült Zac Efronnal a Föld körül-t is (Down To Earth with Zac Efron), most pedig megérkezett az új alkotás, a Seaspiracy, amely eddig nem annyira taglalt témákat vesz górcső alá, mint az óceánokat és tengereket érintő problémák, fókuszban a túlhalászással.

Aki egy kicsit is képben van a bolygónk megóvását, azon belül is a tengerek védelmét illetően, az bizonyára hallott már a műanyagszennyezésről, illetve az egyszer használatos műanyagok problémájáról. A Seaspiracy is innen indul, és Ali Tabrizi szemszögéből láthatjuk, mik is a legnagyobb gondok vizeinkkel kapcsolatban – SPOILER-veszély: nem a műanyagok. A doku a szívószálak jelenségétől startolva érinti az érhetetlen japán delfinmészárlást a Taidzsi-öbölben, a cápauszonyt, a bálnavadászatot, az úgynevezett bycatch-t, azaz melléfogást, végül pedig az ipari halászatot, és az ahhoz kapcsolódó összes visszásságot, mint például túlhalászat, megvásárolható hatóságok (leegyszerűsítve: korrupció) és szervezett bűnözői érdekeltségek.

Ezek alapvetően nagyon érdekes infók, és a topikkal esetleg most ismerkedő, kezdő környezetvédők mellett akár a rutinosabbak is olyan tényekkel szembesülhetnek, amelyekről korábban is nem hallottak. Ott van például a bycatch esete, amely a járulékos fogást jelenti egy adott faj halászata közben, vagyis azt a tengeri élőlényt hívják így, amely nem szándékoltan kerül a hálóba, és az esetek többségében sajnos elpusztul. Ez a jelenség a nagykereskedelmi halászat esetében gyakorlatilag elkerülhetetlen, és nem árt, ha a halfogyasztó tud róla, hogy ahhoz, hogy a tányérjába tonhal kerüljön, adott esetben akár tengeri emlősök élete is szükséges (ez persze eléggé ki van sarkítva, de összefoglalva talán így a legegyszerűbb szemléltetni). Megismerjük persze a különböző halászati technikákat is, hiszen van, ami kifejezetten káros, és van, ami csak elenyésző mértékben az a tengeri ökoszisztémára nézve.

Ha ez csak szimpla fejtágítás lenne, akkor nem lenne semmi probléma vele, de a készítő-narrátor Ali nagyon ránk szeretné erőltetni az ő véleményét, és sokszor az az ember érzése, hogy túlságosan is demagóg módon szeretné letuszkolni a torkunkon, hogy ne tuszkoljunk le több halat a torkunkon. Sok óceánvédő szervezet elöljáróját megszólaltatja, de a Marine Stewardship Council-t (MSC) vagy a Dolphin Safe-logót kiállító társaságot is megkeresi, valamint az Európai Unió halászati és környezeti biztosa is kamera elé ül, de ezeknél is inkább az jön le, mintha „főszereplőnk” csak azokat a részleteket használná fel a felvett anyagokból, melyek megágyaznak az ő elméletének (és ezt állítólag a megjelenést követően több interjúalany jelezte is). Az MSC esetében pedig kifejezetten az jön le, hogy egy olyan – a filmben egyébként nem nyilatkozó – szervezetről van szó, amely boldog-boldogtalannak odaadja az emblémáját, ha pénzt kap érte, így lényegében mindegy, hogy MSC-plecsnivel ellátott halat veszünk-e a hétvégi ebédhez, vagy nem.

A másik fő gond az, hogy többször is azt érezzük a Seaspiracy alatt, hogy talán Ali sem tudta, hogyan fogja meg a témát. Annyi oldalról közelít, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Nem akarsz tengeri emlősöket bántani? A halászat azok halálával jár. Ennek elkerülése okán halgazdaságból ennél? Az sem fenntartható. Nem érdekel az állatvédelem? Hát tudd meg, az embereket is elnyomják ebben az iparágban. Ezek után a végkövetkeztetés persze nem is lehet más, mint az, hogy csak akkor segíthetünk Földünk nagyvízein, ha egyáltalán nem fogyasztunk halat vagy más tengeri élőlényt.

Ebbe több ponton is bele lehet kötni. Egyrészt, az ilyen iránymutatás nagyon szélsőséges, és valaminek a teljes elhagyásáról csak az emberek egy nagyon szűk rétegét lehet meggyőzni, holott - akárcsak a húsfogyasztás esetében - már a mértékletesség is hatalmas pozitív változás lenne. Másrészt pedig, ez a hozzáállás nagyon könnyen elveheti egy környezetvédelemmel ismerkedő, a zölddé váláshoz komfortzónájából kilépni nem szándékozó személy kedvét, hiszen azt sugallja, hogy azzal, hogy például kevesebb műanyagot használunk, igazából nem teszünk semmit, mert csak az a jó, ha a magunkkal szembeni zéró tolerancia elvét követjük.

A Seaspiracy témafelvetése igenis fontos (és osztályzatát főleg ennek köszönheti), a túlhalászás, a tengerek kizsigerelése valóban komoly probléma, ahogy a filmben említett további topikok is azok, és az alkotás arra mindenképp jó, hogy behozza a köztudatba a környezetvédelem egy eddig nem igazán mainstream vonalát. Viszont üzenete átadásához kevésbé extrém módon kellene megszólítania a közönséget, és ez esetben feltehetően nagyobb hatással is tudna mozgósítani, mert már az is óriási lépés lenne, ha az emberek nagy része egy kicsit is jobban, a hétköznapi élettel összeegyeztethető mértékben odafigyelne a bolygónkra – mert akkor pár évtized múlva nem csak a radikális cselekvés jöhet majd szóba, mint megoldási opció.

 

ÉRTÉKELÉS: 8/10



POLGÁR GÁSPÁR