Hírek

Élve eltemetve, oxigénnel dúsítva – KRITIKA


Érdekes francia-amerikai film került bemutatásra a napokban, ez pedig nem más, mint az Oxigén (Oxygène), egy feszült sci-fi és egyben kamaradráma, melynek alapkonfliktusa kifejezetten hasonlít a címben szereplő thrillerére. KRITIKA.



Ahogy a film is indul, mi is in medias res-kezdéssel csapunk a dolgok közepébe: főhősünk, Liz (a Becstelen Brigantykból ismert Mélanie Laurent) egy orvosi kriogenikus kapszulában tér magához, ahonnét nem tud kijutni, és fogalma sincs, hogy került oda. Sőt, igazából semmire nem emlékszik, arról meg pláne nincs támpontja, melyik kórházban lehet, a nevét is csak később sikerül kiderítenie, köszönhetően a dobozban található mesterséges intelligenciának, M.I.L.O.-nak. M.I.L.O. pedig azért ébreszti fel őt a mélyaltatásból, mert a kapszulában valami meghibásodik, és ezért drámaian csökkenni kezd az oxigén szintje.

Igen ám, de a kriogenikus koporsó nem nyílik csak úgy szép szóra, és bár Liz próbál minden információt kiszedni „útitársából”, az hiába válaszol, néha csak tovább bonyolítja az alapszituációt. A főszereplő az AI-on keresztül indított telefonhívásokkal próbál kapcsolatba lépni a külvilággal, a rendőrséggel, és szépen sorban térnek vissza az emlékei, melyek segítségével egyre előrébb és előrébb jut a kutatásban, hogy megtudja ki is ő – mert ez lehet szabadulásának kulcsa.

Ez egy darabig roppant izgalmas, hiszen mi is minden új dolgot Lizzel együtt, valós időben tudunk meg, és vele gondolkodhatunk tovább. A drámai hatást fokozza, hogy néhány flashbacket leszámítva tényleg végig vele vagyunk együtt a kapszulában, ezáltal az emlékek fokozatos visszatérésének izgalma mellett első kézből érezhetjük bőrünkön azt a klausztrofóbiát, pánikot, kétségbeesést és kilátástalanságot, amit ő is minden pillanatban átél.

És ez az érzés tényleg nagyon hajaz a Ryan Reynolds-féle Élve eltemetve című alkotásra (Buried), hiszen itt is össze vagyunk zárva a bajbajutott, szabadulni vágyó főszereplővel, annyi különbséggel, hogy az említett alkotásban a Reynolds által megformált Paul elég hamar rájön, hogyan is került oda. És ez a drámai fokozó hatás, illetve a figyelem fenntartása sem ott, sem itt nem működhetne a kiváló színészi játék nélkül, Mélanie Laurent tökéletesen fejezi ki minden érzelmét, szinte együtt rezdülünk vele, és döbbenünk meg minden újabb és újabb infón. Persze, ehhez kellett egy remek rendező is, aki nem más, mint a leginkább horrorjairól ismert Alexandre Aja (Sziklák szeme, Tükrök), aki szépen építi fel a történetet.

Ezzel nincs is semmi baj, de a folyamatos infó-csepegtetés után relatíve hamar megkapjuk két lépcsőben a csattanót (na jó, azért nem olyan hamar, mint a Michael Bay-féle A szigetben, amely isci-fi-nek indul, aztán tulajdonképpen egy óra után mezei akciófilmmé válik), és utána már „csak” főhősünk boldogulásáért izgulunk, és ne legyen kétségünk afelől, hogy miként már-már a nullához a közelít az oxigénszint, egyre több és több ilyenkor szokásos, utolsó másodperces megoldásos klisével szembesülünk. Ezekből azért nincsen zavaróan sok, és az Oxigén abszolút egy nézhető film, az 1 óra 41 perces játékidő is hamar elrepül, de annak lezárultával nem gondolkodunk el semmin, és nem is feltétlenül érezzük, hogy ez a film bármi extrát is nyújtott volna 2021-ben.

Félreértés ne essék, sokkal izgalmasabb, mint a közelmúltban debütáló A potyautas (Stowaway), csak hogy egy másik sci-fi-t is említsünk, ugyanakkor számunkra nem marad meg az emlékezetes munkák között. 


ÉRTÉKELÉS: 6,5/10



POLGÁR GÁSPÁR