Hírek

Nem lány a vonaton, hanem nő az ablakban – KRITIKA


A közelmúltban érkezett az Alfred Hitchcock előtt nem titkoltan tisztelgő Nő az ablakban (The Woman in the Window) című thriller, amely parádés szereposztással és izgalmas alapsztorival kecsegtetett, de nem tudta megugrani a saját maga által felállított lécet. KRITIKA.


Ez a film – ahogyan sok másik is – már korábban bemutatásra került volna, ráadásul moziba szánták, de a koronavírus-járvány itt is közbeszólt, és végül 2021 lett a premier éve, a platformot pedig a világ legnagyobb streaming-szolgáltatója, a Netflix biztosította a nagyvászon helyett. A mű az azonos című könyvre épül, így cselekménye is nagyban fedi az ott leírtakat.

A történet szerint az agorafóbiás, azaz a otthonát szó szerint elhagyni képtelen Anna Fox (Amy Adams) egyedül él New York-i lakásában, amelynek alagsorát megosztja bérlőjével, Daviddel (Wyatt Russell). A nő – egyéb elfoglaltság híján – néha telefonon beszél férjével és kislányával, de az idő nagy részében az ablakon kémleli a környéket. Így vetül a figyelme a szemközti házba beköltöző Russel családra: Alistairre (Gary Oldman), Jane-re (Julian Moore), valamint fiukra, a mentálisan érezhetően problémákkal küzdő Ethanra (Fred Hechinger).

Mindegyikükkel találkozik külön-külön (egyesével látogatják meg), majd az egyik este szemtanúja lesz annak, ahogy az ablaknál valaki megöli Jane-t. Ha el is vonatkoztatunk attól a ténytől, hogy elég idejétmúlt filmes klisé, hogy mindenki az ablakban, lámpafénynél éli az életét, de az meg pláne elég nevetségesnek tűnik, hogy egy nagy, egyik szobából a másikba terelődő vita esetében pont nem látszik az elkövető. Lépjünk tovább, hiszen a film is ezt teszi, és az alapkonfliktus csak bonyolódik: feltűnik egy másik Jane Russell, és úgy tűnik, Anna nem is azt látta, amit hiszi, hogy látott.

Persze, ahogy ilyenkor lenni szokott, a nyomozók sem hisznek a főhősnőnek, a karakterekről pedig egyre inkább gyanús dolgok derülnek ki, így mi sem tudjuk, hogy ki lehet a tettes – ha egyáltalán van tettes és van bűntény. Joe Wright rendező azonban nem használja jól az előbb már részletezett, igencsak fényes névsort, nem sok teret ad a színészeknek, egyedül talán Amy Adams kivétel, aki most is hozza a tőle megszokott minőségi játékot. Ez azonban kevés ahhoz, hogy fenntartsa a figyelmünket, és hiába vár ránk egy érdekes fordulat, az a játékidőt figyelembe véve túl korán érkezik ahhoz, hogy elhiggyük, az a megoldás az alapvető kérdésre, azaz a gyilkosságra.

Nem is így lesz, jön a második csattanó is, ami azoknak, akik láttak már ehhez hasonló krimit, nem lesz különösebben meglepő, a ’90-es években talán az lett volna. Igazából ez már nem is oszt vagy szoroz, hiszen – ahogy említettünk – mire ez kiderül, már jócskán alábbhagy a néző kezdésnél még élénk fókusza. Az élményen nem javítanak a Hitchock klasszikusának számító Hátsó ablak előtti meghajlást jelző képi megoldások, amik egy idei filmben sokkal inkább zavaróak, pláne azoknak, akik nem is láttak a legendás direktor korában készült alkotásokat.

A Nő az ablakban sokkal jobbat és többet ígért annál, mint ami lett belőle. A covid után a bezártságérzet nagyon hangsúlyos, és ezzel Wright jól is operált, de ez magában kevés. A szereplőgárda már önmagában is megemelte az elvárásainkat, de a történettől, pontosabban annak kibontásától is joggal remélhettünk ennél összetettebbet. Mindegy, hogy ez nem a címben már hivatkozott Lány a vonaton, hanem az arra kísértetiesen hajazó Nő az ablakban – akárcsak előbbit, utóbbit sem tesszük a polcra kedvenceink közé.



ÉRTÉKELÉS: 6/10



POLGÁR GÁSPÁR